← Vissza a programokhoz

RAK Filmfesztivál 2026

Koncertek

Koncertek és DJ-szettek szeptember 10–13. között, a Rómer Házban, a Radó Matinén és a Torulán.

A Sunyata zenekar tagjai a koncert plakátján.

Sunyata

Torula

A zenekar tagjai a Bartók konzervatórium és a Liszt Ferenc Zeneakadémia jazz tanszakának növendékei, és akusztikus, improvizatív, személyes zenét játszanak. A zenekart valami olyan dolog hozta össze, ami a mindegyikőjükben közös: a Belső – a megjelenítetlen, formátlan – és a Külső – a megjelenített, formai – világok közötti ellentét áthidalására keresni azt a zenét, amire szüksége van a világban való őszinte létezéshez. Arra törekednek, hogy eléggé el tudják engedni a korlátaikat ahhoz, hogy kiáramoljon belőlük azon megfoghatatlan dolgok hosszú sora, amik a zene nélkül csak számunkra lennének láthatóak. Ebben közös elvonulásokon való műhelymunka segíti a saját kompozíciók mögött rejlő tartalmak feltárását és az egymásra hangolódást.

Az Elektronik Kollektiva zenekar tagjai a koncert plakátján.

Elektronik Kollektiva

Rómer Ház

Bejáratott és kísérleti elektronikus zenei irányzatokkal játszó zenekar.

Célunk, hogy ne azonosítsuk az elektronikus zenét egy baseballsapka mögé bújó DJ-vel.

Szeretnénk, hogy mindenki egy koncerten érezze magát, de megkapja mindazt a klasszikus rave hangulattal járó érzést.

A zenekarban hatan vagyunk, de szinte minden koncerten bevonunk plusz tagokat, hogy mindig változatos koncertélményt kapjon a közönség.

Minden koncertünkön meghökkentő performanszelemekkel színesítjük a show-t, sokszor külön embereket bevonva.

Megmutatjuk az elektronikus zene egy kevésbé monoton, dallamosabb és élőbb oldalát fiatalos energiáinkkal.

Jumbuy zenél a koncert plakátján.

Jumbuy

Radó Matiné

Jumbuy neve árulkodik az általa képviselt hangulatról: zenéi sűrű erdei ösvényen vezetnek át, dinamikus tempóban. A kirándulás közben hallhatjuk az acid hangok keveredését törzsi elemekkel, masszív basszusokkal alátámasztva.

Obadu furulyával és elektronikus zenei eszközzel a koncert plakátján.

Obadu

Radó Matiné

Obadu zenéjében újszerű elektronikus feldolgozásban hallhatóak magyar és román népzenei elemek. Kiemelt szerepet kap zenéjében a kaval, a pásztorfurulya és a fuvola játéka, amiket a hip-hopban és a latin-amerikai zenékben is fellelhető dobritmusokkal ötvöz. Műfajilag sokszínű, de ugyanakkor egyedi stílusa mindegyik trackjében felfedezhető.

Dr. Botond DJ-zés közben a koncert plakátján.

Dr. Botond

Rómer Ház

Kovač Botond, aka. Dr. Botond, már számos helyszínen mozgatta meg a mennyezetet dübörgő basszussal és zakatoló dobokkal, köztük a BPMpire HangzaWarning Vol2. eseményén és augusztusban a Szegedi Moontrip egyesület Fire and Bass mikrofesztiválán.

Szettjeire a modern Jump Up és az Experimental Drum & Bass jellemző. Főként a cutting-edge sound design és a feszes, dinamikus dobszólamok kedvelője.

Mosogep DJ-zés közben a koncert plakátján.

Mosogep

Rómer Ház

Sziasztok, Mosogep vagyok, nagyon szeretem a zenét.

Igazából BPM alapján bármit szívesen keverek, igyekszem mindenből mindig megtalálni azt, ami nem unalmas, és bújik benne valami, ami megmozgatja az ember kezit-lábát. Ezeket próbálom úgy egymás után rakni, hogy meséljen valamit, és okésan is hangozzon.

Tekes/acidos hangzás, itt-ott drum&bass, trance, finom hardtekk is lehet benne.

Kakas Diszkó a koncert plakátján.

Kakas Diszkó

Rómer Ház

A fesztivál zárásaként Rozi és Janka elhozza nektek szeretett zenéit, a legendás Kakas diszkót. Rugjuk ki a ház oldalát!